SA¹ú¼Ê´«Ã½

°­±ð°ù±ð²õ¨¦²õ

±Ê¨¢±è²¹i kihallgat¨¢s a VI. P¨¢l aul¨¢ban   ±Ê¨¢±è²¹i kihallgat¨¢s a VI. P¨¢l aul¨¢ban   (VATICAN MEDIA Divisione Foto)

Ferenc p¨¢pa katek¨¦zise: a kereszt¨¦ny ember a megv¨¢lt¨¢sunkra felkent Krisztus k?vet?je

Telt h¨¢z fogadta Ferenc p¨¢p¨¢t, aki augusztus 21-¨¦n szerd¨¢n kora d¨¦lel?tt bel¨¦pett a VI. P¨¢l aul¨¢ba, ahol megtartotta az ¨¢ltal¨¢nos kihallgat¨¢st. Katek¨¦zis¨¦ben ?A L¨¦lek ¨¦s a Jegyes. A Szentl¨¦lek vezeti Isten n¨¦p¨¦t a J¨¦zussal, a mi rem¨¦nys¨¦g¨¹nkkel val¨® tal¨¢lkoz¨¢sra¡± c¨ªm? sorozat¨¢ban ez¨²ttal a ?Krisztusnak a Szentl¨¦lekben t?rt¨¦nt felken¨¦s¨¦r?l¡± tan¨ªtott. ?A mi kereszts¨¦g¨¹nk ennek a gy¨¹m?lcse ¨¦s k¨¹ldet¨¦s¨¹nk, hogy a megkapott kenet illat¨¢t ¨¢rasszuk embert¨¢rsainkra¡±.

P. Vértesaljai László SJ ¨C Vatikán

Ma a Szentlélekr?l elmélkedünk, aki Jézusra szállt a Jordánban történt keresztségekor és Bel?le  átterjed a testébe, ami az Egyház ¨C kezdte katekézisét a pápa. Márk evangéliuma így mondja el Jézus megkeresztelkedése történetét: ?Azokban a napokban történt, hogy eljött Jézus a galileai Názáretb?l, és megkereszteltette magát Jánossal a Jordánban. Amikor feljött a vízb?l, látta, hogy megnyílik az ég, és a Lélek galamb alakjában leszáll rá. Szózat is hallatszott az égb?l: ?Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.¡± (Mk 1,9-11).       

Jézus keresztsége feltárja a Szentháromság titkát           

Abban a pillanatban az egész Szentháromság megnyilvánult a Jordán partján! Ott van az Atya, aki a Szaván keresztül van jelen, ott van a Szentlélek, aki galamb képében száll le Jézusra és ott van Jézus, akit az Atya a szeretett Fiának nevez. Mindez a Kinyilatkoztatás, az üdvösség történetének nagyon fontos pillanata. Hasznos lesz számunkra, ha újraolvassuk ezt a részt az evangéliumból! ¨C tanácsolta a Szentatya, majd feltette a kérdést: Miféle fontos dolog történt Jézus megkeresztelkedésekor, hogy az összes evangélista említést tesz róla? A választ az a kijelentés adja, melyet Jézus nem sokkal utána a názáreti zsinagógában tett, éppen a Jordánnál történt eseményre utalva: ?Az Úr Lelke van rajtam, azért kent fel engem¡± (Lk 4,18). A Jordánban az Atyaisten ?Szentlélekkel kente fel¡±, vagyis királlyá, prófétává és pappá szentelte fel Jézust. Az ószövetségben ugyanis a királyokat, a prófétákat és a papokat illatos olajjal kenték fel. Krisztus esetében a fizikai olaj helyén a lelki olaj szerepel, aki a Szentlélek és így a szimbólum helyén ott a valóság: ott van maga a Lélek, aki leszáll Jézusra.

Jézus keresztségének Lelke illatos olaj, mely közölhet? mindenkivel 

Jézus megtestesülésének els? pillanatától fogva Szentlélekkel volt telve. Ez azonban ?személyes kegyelem¡± volt, így másoknak át nem adható, most azonban ezzel a kenettel az Úr megkapja a Lélek ajándékának teljességét, mégpedig küldetése számára, amelyet mint F? közöl a testével, amely az Egyház, és így megad mindnyájuknak. Ezért lesz az Egyház az új ?királyi nép, prófétai nép és papi nép¡±. A héber ?Messiás¡± és a megfelel? görög ?Krisztosz¡± kifejezés egyaránt Jézusra vonatkozik, és azt jelenti, hogy ?felkent¡±, hiszen felkenték az öröm olajával, felkenték a Szentlélekkel. A mi ?keresztény¡± nevünket az egyházatyák szó szerinti értelemben magyarázták: a ?keresztény¡± azt az embert jelenti, akit ?felkentek Krisztus követésére¡± ¨C idézett a pápa Jeruzsálemi Szent Cirill egyik misztagógikus, vagyis szentségekbe beavató beszédéb?l.

A Szentlélek illatos olaj, mely szétárad az Egyházban

A Biblia egyik zsoltára illatos olajról beszél, amelyet Áron f?pap fejére öntöttek, és amely lecsorgott róla egészen köntöse szegélyére: ?Olyan az, mint a drága olaj a fejen, amely lecsordul a szakállra, lecsordul Áron szakállára, palástja szegélyére¡± (Zsolt 133,2). A lecsorgó olaj költ?i képét, amelyet a testvéri együttlét örömének jelzésére használtak, itt most lelki és misztikus valósággá vált Krisztusban és az Egyházban. Krisztus a F?, a mi F?papunk, a Szentlélek az illatos olaj, az Egyház pedig Krisztus teste, amelyben szétárad az illat.

Aki örömmel éli meg a fölkentségét, illatossá teszi az Egyházat

Láttuk, hogy a Bibliában a Szentlelket a szél jelképezi, és err?l kapja a nevét is: Ruach ¨C szél, lehelet. Ám érdemes azt is megkérdezni magunktól ¨C ajánlotta a pápa ¨C, hogy mi ennek az olajjal megjelölésnek a gyakorlati következménye. A válaszhoz a pápa a nagycsütörtöki úgynevezett ?°ì°ù¾±³ú³¾²¹²õ³ú±ð²Ô³Ù±ð±ô&±ð²¹³¦³Ü³Ù±ð;²õ¾±¡± misére utalt, amikor a püspök a keresztség és a bérmálás során a kenetet elnyer?kre utalva ezt mondja: ?Hassa át és szentelje meg ?ket ez a kenet, hogy megszabadulva az eredeti b?nt?l és dics?ségének templomává felszentelve, a szent élet illatát árasszák¡±. Ez az értelmezés Szent Pálig nyúlik vissza, aki ezt írta a korinthusiaknak: ?Hála legyen Istennek, aki Krisztusban mindig gy?zelemre segít minket, és ismeretét jó illatként mindenütt elterjeszti általunk¡± (2Kor 2,15). A kenet illatossá tesz minket és így az a személy, aki örömmel éli meg a fölkentségét, ezzel illatossá teszi az Egyházat, a közösséget és a családot ¨C tette hozzá szabadon a pápa.

Krisztus illata szabaddá teszi a Lélek gyümölcseit

Sajnos tudjuk, hogy néha a keresztények nem Krisztus illatát terjesztik, hanem saját b?neik rossz szagát. És soha ne feledjük: a b?n eltávolít minket Jézustól, a b?n rossz olajjá tesz minket. És ne feledjük, az ördög általában a zsebeken keresztül hatol be, ezért vigyázat, vigyázat! ¨C figyelmeztetett a pápa. Ez azonban nem téríthet el bennünket attól a kötelességt?l, hogy amennyire csak lehet, mindenki a saját környezetében, megvalósítsa azt a magasztos hivatást, hogy Krisztus jó illatává legyen a világban. Krisztus illata ugyanis szabaddá teszi a Lélek gyümölcseit, melyek Szent Pál galatákhoz írt levelének tanúsága szerint: ?szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, h?ség, szelídség, önmegtartóztatás¡± (Gal 5,22).

Kérjük a Szentlelket, hogy tegyen minket az Úr által felkent tudatos személyekké

Ezt tehát Pál apostol mondta, és milyen szép dolog olyan embert találni, aki rendelkezik ezekkel az erényekkel: mint a szeretettel rendelkez?, örömteli ember, a békét teremt? ember, a nagylelk? és jóindulatú ember. aki mindenkit szívesen lát, aki egy jó ember. Jó dolog egy jó embert találni, egy h?séges embert, egy szelíd embert, aki nem büszke, de szelíd... És így megérezzük magunk körül egy kicsit Krisztus Lelkének az illatát, amikor rátalálunk ezekre az emberekre. Kérjük a Szentlelket, hogy tegyen minket mind tudatosabb, az Úr által felkent személyekké ¨C zárta szerdai katekézisét Ferenc pápa.

A Szentatya köszöntései a kihallgatás során:

A Jasna Górai Sz?zanya ajándékozza meg a világot a béke ajándékával

Szeretettel köszöntöm a lengyel zarándokokat. A háborúk és a megosztottság által fémjelzett világunknak ma nagyobb szüksége van a Szentlélek gyümölcseire, mint valaha. Családjaitok és munkahelyi környezetetek világából kiindulva vigyetek szeretetet, békét és jóságot a mindennapi életetekbe. A Jasna Górai Sz?zanya közbenjárására, akihez az elmúlt hetekben oly sokan zarándokoltok el gyalogosan is, az imáitok ajándékozzák meg a világot az annyira vágyott béke ajándékával. Mária anyai oltalmára bízlak benneteket és megáldom a hazátokat!

A francia zarándokokhoz fordulva Ferenc pápa tisztelettel köszöntötte a franciaországi Rives de la Bruche plébánia híveit, valamint az afrikai Burkina Fasóból és az Abidjani egyházmegyéb?l érkez? zarándokokat. Ebben a mostani ünnepi id?szakban kérjük a Szentlélek kegyelmét, hogy amennyire csak tudjuk, ki-ki a saját környezetében, terjessze Krisztus jó illatát testvéreinek életében. Isten éltessen benneteket!

Kövessük Szent X. Piusz pápa példáját

Szívélyes üdvözlettel fordulok az olaszul beszél? zarándokokhoz ¨C folytatta a Szentatya ¨C és külön köszöntötte a San Domenico in Crotone, a San Rocco in Dolo híveit és a Caprarola-i egyházközség fúvószenekarának  tagjait. Ma a világ számos pontján megemlékeznek Szent X. Piusz pápáról, éppen a katekéták napján. Gondoljunk csak a n?i és férfi katekétákra, a hitoktatókra, akik oly sok munkát végeznek, és a világ egyes részein egyedüliként ?k adják tovább a hitet. Imádkozzunk ma a katekétákért, tegye ?ket bátorrá Úr, és hogy tudjanak el?rehaladni. A pápa megáldotta a fiatalokat, a betegeket, az id?seket és az ifjú házasokat, majd Szent X. Piusz pápa példája nyomán a Szentatya arra buzdított a híveket, hogy Isten Igéje hallgatásával és a jócselekedetek tanúságtételével kapcsolódjanak Krisztushoz.

Ima a békéért

Végül azt kérte, hogy meg ne feledkezzenek a meggyötört Ukrajnáról, amely oly sokat szenved. De ne feledkezzünk meg Mianmarról, Dél-Szudánról, a kongói Észak-Kivu tartományról sem és még sok háborúban álló országról. Imádkozzunk a békéért! És ne feledkezzünk meg Palesztináról és Izraelr?l: Legyen béke ott! ¨C kérte, majd áldását adta minden jelenlév?re.

21 augusztus 2024, 16:42

Legut¨®bbi kihallgat¨¢sok

Olvasd el mindet >