SA国际传媒

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán  

- Bíboros úr, mindenekel?tt egy nagyon személyes mozzanatra emlékeznék vissza: a kihallgatás után, az ünnepi fotó elkészítésekor a Szentatya odafordult Hozzád és akkor innen szeretném, ha folytatnád…

– …és adott egy cukorkát, mégpedig egy csomagolt cukorkát, Milano felirattal. Nagyon kedvesen mosolygott hozzá, láthatólag tetszett neki az egész találkozás, ezt akarta ezzel kifejezni.

– Igen, ez egy apró gesztus, de ? az apró gesztusok embere, aki nagyon tud élni a pillanat lehet?ségeivel. De nemcsak egyszer?en cukrot adott, hanem örömöt, lelkesedést is, mert szeretettel vártuk, és ? szintén szeretettel szólt. Mi az, ami frissiben, a beszéde els? hallására megmaradt a lelkedben, bíboros atya?

– Természetesen visszaemlékezett ? is a magyarországi látogatására, és az akkor megjelent f?bb motívumok el?kerültek a beszédében is. Például az, hogy Magyarországnak hídszerepe van. De ilyen volt a magyar szentek tisztelete is, köztük a 20. század vértanú szentjeinek a tisztelete, ami a magyar katolikus közösségben megvalósult. A hídszerepet [ismét] hangsúlyozta: regionálisan is, a körülöttünk él? világ felé is, a többi felekezet irányában, az ökumenizmus, a vallásközi együttm?ködés tekintetében is. Ugyanakkor a szegények, a rászorulók, menekültek vonatkozásáról is szólt, külön kiemelve az ukrajnai menekülteket, akiknek a fogadtatása kapcsán nagyon pozitív élményt szerzett Magyarországról.

– Önmagát három szóval jellemezte, hogy miként érkezett Magyarországra…

– Igen. Zarándokként érkezett, de elmondta azt is, hogy testvérként és barátként is. Különösen hangsúlyozta a papokkal, püspökökkel való közösségét. Nyilván a Szent István-bazilikában tett látogatása és az ottani találkozás meger?sítette benne ezt az összetartozás-érzést, amit közvetített is a mi számunkra már akkor, és most újra. Nagyon lelkesek voltak egyébként a papnövendékek, akik most eljöttek Rómába a zarándokcsoporttal, és ? is külön végigvitette magát köztük: mindegyikükkel kezet fogott, és volt egy pár kedves szava mindenkihez.

Közös fotó a kihallgatás végén

– Ott voltam mellette éppen, amikor hallottam ezt a kis intermezzót: a program szerint a Szentatya a fotózásra ment volna, és utána a következ? programjára a Szent Péter térre, ahol az olasz Actio Catholica fiataljai várták. És akkor – hallottam – olaszul azt mondta: ?Szeretném köszönteni a papokat meg a híveket, toljatok arra.”

– Igen, ez kicsit hasonló gesztus volt ahhoz, mint amikor a Szent István-bazilikából kijött a papokkal való találkozóról, és látta, hogy tele van a tér: nem bírta megállni, hogy föl ne keljen a kerekesszékb?l, és meg ne induljon a hívek felé. Most nem kelt föl a székb?l, de így is megindult: el?ször azokat a csoportokat üdvözölte, akik az els? sorokban álltak; külön a hallássérülteket – ?k is csoportosan jöttek, és még jeltolmácsot is biztosítottak. Nagyon szép találkozó volt, és azt hiszem, hogy azért is emlékezetes, mert ebben is rímel a budapesti útjára.

– Ez a harmadik napja a nemzeti zarándoklatunknak; a nyitó szentmisével a Lateráni Szent János-bazilikában, aztán a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában ezerkétszáz hív?vel… Milyen érzés a pásztornak így látni a nyáját?

– Ezek a római bazilikák nekem diákkorom óta kedvenc templomaim: a Szent Pál-bazilika csodálatosan harmonikus bels? tere, vagy a lateráni, ?minden templomok anyja és tanítómestere”, mely a római egyház szimbóluma is, hisz hivatalosan mindig a pápa székhelye, katedrálisa volt, és természetesen a Szent Péter-bazilika… Mert mégiscsak a Lélek mozgatja az anyagot: Szent Péter és Pál tanúságtételére épült a római egyház, ez a tanúságtétel és hit pedig olyan anyagokat mozgatott meg, amelyek ma a világ csodáját jelentik. A Szent Péter-bazilikáról és a többir?l is ma ez kell hogy az eszünkbe jusson: hit, amely képes volt a köveket is megmozgatni. Nekünk is a rendelkezésünkre álló legjobb képességeink szerint, termésünk legjavából kell kifejeznünk hitünket és hálánkat Isten iránt.

– Mi az, ami ?megmozdult a k?ben”, a Magyar Katolikus Egyház anyagában – híveiben, papjaiban – az elmúlt egy esztend?ben a Szentatya látogatása óta?

– Sok minden történt. Voltak sorozatok, amelyek a pápa tanítását átelmélkedték, elemezték, különösen például a katolikus egyetemen mondott beszédét az ifjúsági csoportokban, de nagyon fontos az is, hogy a Kossuth téri rendezvény emlékeit képben és szóban, s?t még film formában is fölelevenítették. A Kossuth téren nyilvánvaló volt, hogy bár [Ferenc pápa] a határon innen és túli magyar katolikusokhoz jött els?sorban, mégis az egész társadalom ott volt: láttuk, hogy a testvéregyházak és a világi társadalom képvisel?i is megjelentek, és örömmel üdvözölték a pápát.

– A Szentatya többször visszatért arra itt Rómában is, hogy meglepte Magyarországon a magyar katolikus püspökök barátsága, nemcsak a többi protestáns püspökkel, hanem a rabbikkal is, ami az ? lelkének különösen nagy örömet okozott.

– Ezen mi sok-sok éve dolgozunk, és én azt hiszem, hogy ez is egy adottság – Budapesten különösen, de Magyarországon általánosságban is –, hogy nem feltétlenül két, egymástól távol álló csoportot kell közelíteni, hanem sokszor ezek a szomszédok kérdései, családokon belüli ügyek, amelyek révén közös emlékezetet lehet felfedezni és építeni. Nem véletlen, hogy a pápa az új magyar szentek között külön is megemlítette Salkaházi Sárát.

– Zárógondolatként mit remélhetünk ett?l a zarándoklattól? Ezerkétszázan jöttek el, szinte a teljes püspöki kar, mintegy száz pap kíséretében, imádságos szívvel. Mi az, amit hazavihetnek ?k, a zarándokok innen Magyarországra?

– Nyilván ez az egyes csoportok felkészülését?l és attól az imádságtól is függ, amellyel kísérték az útjukat, tehát hogy nem tisztán ?turizmusban” veszek részt; de nagyon fontosnak tartom azt is, hogy a papnövendékek, a diakónusok és a papszentelés el?tt álló fiatalok is itt voltak, mert azt hiszem, hogy nekik a hivatásuk szempontjából is dönt? kérdés az, hogy részei vagyunk a világegyháznak, és a világegyház közös hitét és közös küldetését vállaljuk mi is.

Lejegyezte: Horogszegi-Lenhardt Erika / Magyar Kurír