SA¹ú¼Ê´«Ã½

°­±ð°ù±ð²õ¨¦²õ

Az er¨¦nyekr?l sz¨®l¨® utols¨® katek¨¦zist tartotta a p¨¢pa Az er¨¦nyekr?l sz¨®l¨® utols¨® katek¨¦zist tartotta a p¨¢pa   (VATICAN MEDIA Divisione Foto)

Ferenc p¨¢pa katek¨¦zise az al¨¢zat er¨¦ny¨¦r?l: A sziklaszil¨¢rd al¨¢zat minden m¨¢s er¨¦ny kapuja

A Szentatya a m¨¢jus 22-¨¦n tartott ¨¢ltal¨¢nos kihallgat¨¢sa sor¨¢n befejezte az er¨¦nyekr?l ¨¦s v¨¦tkekr?l tartott katek¨¦zis sorozat¨¢t. Mostani huszadik elm¨¦lked¨¦s¨¦ben az al¨¢zat sziklaszil¨¢rd er¨¦ny¨¦r?l tan¨ªtott, mely a kereszt¨¦ny ¨¦let alapj¨¢t k¨¦pezi.

P. Vértesaljai László SJ ¨C Vatikán   

Katekézis-sorozatunkat ma egy olyan erénnyel zárjuk, mely ugyan nem egyike a hét sarkalatos és isteni erénynek, de ami mégis a keresztény élet alapját jelenti és ez az alázat ¨C kezdte beszédét a pápa. A kihallgatás kezdetén ezért olvasták fel Sz?z Mária Magnificat énekét, hiszen az éppen az alázatot emeli ki: ?Magasztalja lelkem az Urat és szívem ujjong megváltó Istenemben, mert rátekintett szolgálója alázatosságára. Íme, mostantól fogva boldognak hirdet minden nemzedék¡± (Lk 1,46-48). Az alázat a leghalálosabb véteknek, a g?gnek az ellenfele.  

Az alázatosság visszahelyez minket a megfelel? állapotunkba

Amíg a büszkeség és a g?g felfuvalkodottá teszi az emberi szívét, többnek mutatva azt a valóságnál, mint amilyenek vagyunk, az alázatosság mindent visszahelyez a megfelel? állapotba: csodálatos teremtmények vagyunk a korlátainkkal együtt, értékeinkkel és gyengeségeinkkel. A Biblia a kezdetét?l fogva arra emlékeztet minket, hogy ?porból vagyunk, és porrá leszünk¡± (vö Gen 3,19). Az ?²¹±ô&²¹²¹³¦³Ü³Ù±ð;³ú²¹³Ù´Ç²õ¡± szó tartalma valójában a humusz, a föld szóból ered. Mégis a mindenhatóság lázálmai gyakran felbukkannak az ember szívében és ezek nagyon veszélyesek!

Az alázat minden erény kapuja

Ahhoz, hogy megszabaduljunk a büszkeség ördögét?l, nagyon kevés dolog elegend? lenne, elég lenne megszemlélni a csillagos égboltot, hogy megtaláljuk a megfelel? mértéket, ahogy a zsoltár mondja: ?Bámulom az eget, kezed m?vét, a holdat és a csillagokat, amelyeket te alkottál. Ugyan mi az ember, hogy megemlékezel róla, az ember fia, hogy gondot viselsz reá?¡± (Zsolt 8,4-5). A modern tudomány pedig lehet?vé teszi, hogy még sokkal messzebbre tágítsuk ki a horizontot, és még jobban átérezzük a bennünket körülvev? és bennünk él? misztériumot. Boldogok azok az emberek, akik szívükben ?rzik saját kicsinységük ilyen értelmét, ami megvédi ?ket a g?gt?l. Róluk mondja Jézus a boldogmondásokban: ?Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa¡± (Mt 5,3). Ez az els? boldogság, mert ez az alapja a többieknek: a szelídség, az irgalom, a szív tisztasága ugyanis a kicsinységnek ebb?l a bels? érzéséb?l fakad. Az alázat minden erény kapuja ¨C állapította meg a pápa. A kiválasztott f?h?s itt nem egy királykisasszony, hanem egy ismeretlen lány: Mária. ? maga csodálkozik el els?ként, amikor az angyal Isten üzenetét viszi neki. Dicsér? énekében éppen ezt a meglepetést emeli ki: ?Magasztalja lelkem az Urat, és lelkem örvend Istenben, megváltómban, mert rátekintett szolgálója alázatára¡± (Lk 1,46-48). Istent ¨C ??úgymond ¨C vonzza Mária kicsinysége, ami mindenekel?tt bens? kicsinység. De Istent éppúgy vonzza a mi kicsinységünk, ha elfogadjuk azt ¨C bíztatott a pápa.

Mária Isten kegyelmének egyedüli erejével járja az útját

Ett?l kezdve Mária ügyel arra, nehogy színpadra lépjen. Az angyali üdvözlet után az els? döntése, hogy elmegy segíteni, elmegy és szolgálja unokan?vérét. Mária Júda hegyei felé tart, hogy meglátogassa Erzsébetet: segít neki terhessége utolsó hónapjaiban. De ki is látja ezt a gesztust? Senki sem, csakis az Isten. Ebb?l a rejt?zködésb?l a Sz?zanya soha nem akar el?jönni. Akkor sem, amikor a tömegb?l egy asszony boldognak hirdeti ?t: ?Boldog a méh, amely kihordott, és az eml?, amelyet szoptál!¡± (Lk 11,27). Jézus azonnal válaszol: ?Boldogok inkább azok, akik hallgatják Isten igéjét és meg is tartják azt¡± (Lk 11,28). Még életének legszentebb igazságával, hogy ? az Isten Anyja, sem büszkélkedik az emberek el?tt. Egy olyan világban, amely verseng a látszatért és a másokon való felülkerekedésért, Mária Isten kegyelmének egyedüli erejével határozottan az ellenkez? irányba halad.

Az alázat egy sziklaszilárd erény

Elképzelhetjük, hogy ? is átélt nehéz pillanatokat és napokat, amikor a hite a sötétségben haladt el?re. Ám ez soha nem ingatta meg alázatát, ami Máriában sziklaszilárd erény volt ¨C jelentette ki a pápa nyomatékkal: az alázat egy sziklaszilárd erény. Mária mindig kicsiny, kiüresedik önmagából, mindig mentes a becsvágytól. Kicsinysége az ? legy?zhetetlen ereje, ott marad a kereszt tövében, miközben a diadalmas Messiás kép darabokra törik. Mária lesz az, aki a Pünkösd el?tti napokban összegy?jti a tanítványok nyáját, akik egy órát sem tudtak Jézussal virrasztani és elhagyták ?t, amikor beköszöntött a vihar. Testvérek, az alázatosság minden. Ez ment meg minket a Gonosztól, és attól a veszélyt?l, hogy cinkosaivá váljunk. Az alázat a béke forrása a világban és az Egyházban. Ahol nincs alázat, ott háború, békétlenség és megosztottság van. Isten erre példát adott nekünk Jézusban és Máriában, a mi üdvösségünkre és boldogságunkra. Az alázat valóban út, út az üdvösséghez ¨C zárta az erényekr?l szóló sorozatát lezáró utolsó katekézisét a pápa.

Imádság a békéért

A kihallgatás végén Ferenc pápa köszöntötte az olasz n?i szerzetesrendek novíciáit és megjegyezte, hogy kevés olaszt lát köztük, ezért kérte, hogy imádkozzunk szerzetesi hivatásokért, de f?ként a békéért. A békére szükségünk van, mert a világ háborúban áll. Ne feledkezzünk meg a meggyötört Ukrajnáról, amely oly sokat szenved. Ne feledkezzünk meg Palesztináról és Izraelr?l, legyen vége a háborúnak.

22 m¨¢jus 2024, 13:24

Legut¨®bbi kihallgat¨¢sok

Olvasd el mindet >