SA国际传媒

碍别谤别蝉é蝉

Mária k?zbenjárására kérjük Istent?l a béke ajándékát Mária k?zbenjárására kérjük Istent?l a béke ajándékát   (Vatican Media)

Ferenc pápa ?rangyala imádsága: K?sz?net a fogadtatásért, bízzuk magunkat a Sz?zanyára!

Ferenc pápa a Baldvin stadionban tartott szentmise végén, a déli ?rangyala imádság el?tt k?sz?nt?tte a szentmisén résztvev? királyi párt, Fül?p belga királyt és Matild királynét, valamint Luxemburg nagyhercegét és feleségét, akiknek megk?sz?nte jelenlétüket és az e napokban tanúsított fogadtatásukat.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

A Szentatya megköszönte továbbá mindazoknak a segítségét, akik közrem?ködtek ennek a látogatásnak a megszervezésében, illetve akik imáikat ajánlották fel érte,  különösen az id?sek és a betegek.

Minden migráns arcában Jézus arcát lássuk meg

Ma ünnepeljük a ?Migránsok és menekültek világnapját”, melynek témája ?Isten a népével jár”. Ebb?l az országból, Belgiumból, amely sok migráns célpontja volt és ma is az, megismétlem felhívásomat Európához és a nemzetközi közösséghez, hogy tekintsék a migrációs jelenséget a testvériségben való együttélés lehet?ségének, és arra hívok mindenkit, hogy minden migráns testvér és n?vér arcában Jézus arcát lássa, aki maga is vendég és zarándok lett közöttünk.

Imádkozzunk az áldozatokért, családjaikért, imádkozzunk a békéért!

Továbbra is fájdalommal és nagy aggodalommal követem – folytatta a pápa – a libanoni konfliktus kiterjedését és fokozódását. Libanon egy üzenet, de most éppen egy gyötrelmes üzenet, mert ez a háború pusztító hatással sújtja a lakosságot, továbbra is számos ember hal meg nap mint nap a Közel-Keleten. Imádkozzunk az áldozatokért, családjaikért, imádkozzunk a békéért. A pápa minden érintett felet azonnali t?zszünetre szólít fel Libanonban, Gázában és Palesztina egyéb részén, valamint Izraelben. A túszokat engedjék szabadon és tegyék lehet?vé a humanitárius segélynyújtást! És ne feledkezzünk meg a meggyötört Ukrajnáról!

Rómába visszatérve elindítja Baldvin király boldoggá avatási eljárását

A pápa végül köszönetet mondott mindazoknak, akik Hollandiából és Franciaországból érkeztek, hogy részt vegyenek ezen a napon. Egyúttal pedig bejelentette, hogy Rómába visszatérve elindítja Baldvin király boldoggá avatási eljárását, hogy az ? példája, mint hív? ember, világosítsa meg a kormányzókat. Arra kérte a belga püspököket, hogy kötelezzék el magukat ennek az ügynek az  el?mozdítására.

Mária közbenjárására kérjük Istent?l a béke ajándékát

Most a Sz?zanyához fordulunk az Úrangyala imádságunkkal, mely közkedvelt volt az elmúlt nemzedékek körében és megérdemli, hogy újra felfedezzük. Ez az ima valójában a keresztény misztérium szintézise, ??amelyet az Egyház tanítása beilleszt a mindennapi tevékenységek közé. Átadom nektek, különösen a fiataloknak, és mindnyájatokat a Legszentebb Anyánkra bízlak, akit itt az oltár mellett a Bölcsesség Széke alakjában látunk. Igen, szükségünk van az evangélium bölcsességére! Kérjük is gyakran a Szentlélekt?l. Mária közbenjárására kérjük Istent?l a béke ajándékát a meggyötört Ukrajnának, Palesztinának és Izraelnek, Szudánnak, Mianmarnak és minden háború sebzette országnak. Köszönet mindenkinek! És el?re ?en route, avec Espérance”, reménységgel az úton! – zárta köszöntését a pápa a déli Úrangyala ima el?tt.

  

29 szeptember 2024, 16:22

Az ?rangyala imádságot, amely a Megtestesülés ?r?k?s titkára emlékezik, naponta háromszor imádkozzuk el: reggel 6 órakor, délben és délután 6 órakor, a reggeli, déli és esti harangszóra. Az ima az ?rangyala nevet latin nyelv? változatának kezd?soráról kapta – ?Angelus Domini nuntiavit Mariae”.

Jézus Krisztus Megtestesülésére utaló három versb?l és a hozzájuk kapcsolódó ?dv?zlégy Máriából, majd egy zárók?ny?rgésb?l áll.

Ezt az imát a pápa vasár- és ünnepnapokon a Szent Péter téren mondja el. Az ?rangyala elimádkozása el?tt a pápa r?vid beszédet mond, a napi olvasmányokból kiindulva. Az ima után k?sz?nti a zarándokokat. Húsvéti id?ben Pünk?sdig az ?rangyala helyett a Regina Coeli-t imádkozzuk, Jézus Krisztus Feltámadásának emlékére. A Mennyek Királyn?je Mária-himnusz után háromszor elmondjuk a Dics?séget.

A legutóbbi ?rangyala / Regina Coeli imádságok

Olvasd el mindet >