SA国际传媒

碍别谤别蝉é蝉

?ltet? víz ?ltet? víz  (Ft. Fül?p Zsombor)

A hitelesség felé: Sajgó Balázs atya elmélkedése az évk?zi 24. vasárnapra

A Krisztussal való igazi találkozás felszabadít és megszabadít, mert képessé válok arra, hogy kimondjak magamból mindent, átadjam Neki és akkor megújultan d?bbenek rá igazi kilétemre, hiszen ? világít rá arra.
Hallgassák meg Sajgó Balázs atya elmélkedését!

Egy id?s ember egyszer a következ?képpen fogalmazta meg panaszát: ?Négy gyermekem van, anyagilag mindegyik jól szituált, mindeniket taníttattam, mindahányan voltak els?áldozók és bérmálkozók, ismerik hitünk igazságait, tudják kívülr?l a parancsokat – én pedig itt vagyok egy szeretetotthonban, és ezzel nem is lenne baj, hiszen megértem elfoglaltságukat és azt is, hogy szakmailag nem tudnak úgy ápolni, ahogy itt megteszik velem. Csak az a fájdalmam, hogy gyermekeim nagyon ritkán nyitják rám az ajtót.”

Egy zenetanárn?t?l megkérdezték, hogyan halad egyik tanítványa a zene világában. ? így értékelt: a leány igen szorgalmas, jó technikája van, csak éppen nem ?érzi” a zenét!

Két vallomás, amelyb?l érezhetem: Istenr?l beszélni hitelesen csak akkor tudok, ha ?vele is sokat beszélgetek. Beszélni Róla és beszélni ?vele – együtt jár! Istenr?l tanulni a Vele való kapcsolat nélkül tudathasadást szül.

Ahogy Richard Rohr, ferences teológus fogalmaz: ?az információ még nem szül transzformációt”. Az ?róla szóló információk lehetnek Hozzá vezet? utak, de egyben akadályok is abban, hogy él? és személyes kapcsolatom legyen életem Urával.

Átalakulni, belülr?l megváltozni csak akkor tudok, ha ?szintén, kifogásokat nem keresve, és bátran adom meg a választ arra a kérdésre, hogy ki Isten az én életemben. Ha ? az Alap, minden megváltozik!

Az evangéliumi részben (vö. Mk 8, 27-35) maga Jézus vezet végig a folyamaton: el?ször az emberek véleményét kérdezi meg az ?t hallgatóktól. Nem azért, mert az tartja meg ?t. ?t nem az emberek véleménye élteti, s ezzel az én figyelmemet is felhívja: nem az vagyok, akinek az emberek tartanak. Az igazság az, hogy az vagyok, aki Isten szemében vagyok. Ezért fontos keresnem és kutatnom, hogy ? mit gondol rólam? Ha ez lenne életem egyik legfontosabb kérdése, már változna az életem, hiszen akkor azt tartanám szem el?tt, hogy ? mit akar az életemmel…

Az emberek véleménye után Jézus másodszor a tanítványok véleményére kérdez rá: ismét nem azért, hogy a tanítványok által alkotott véleményekb?l megtudja, hogy ki is ?, hanem azért, hogy maguk a tanítványok tegyék tisztába Vele való kapcsolatukat. Ha megfogalmazom ugyanis, hogy ki nekem Krisztus, akkor tudom meg T?le, hogy ki is vagyok én valójában. Krisztus ugyanis Isten véleményét közli velem – és ez minden véleményt felülír!

Az evangélium egészéb?l kiviláglik, hogy Jézus nem az a Messiás, aki küls?leg szabadít fel bármilyen világi uralom alól, hanem aki lelkemet akarja felszabadítani a b?n fogságából.

A b?n ugyanis fogva tart, elhomályosítja látásomat és nem látom a célt, mert eltévesztettem. Ezért gyenge akaratom is, mert nem látom a célt.

A Krisztussal való igazi találkozás felszabadít és megszabadít, mert képessé válok arra, hogy kimondjak magamból mindent, átadjam Neki és akkor megújultan döbbenek rá igazi kilétemre, hiszen ? világít rá arra. Sokszor érzem, hogy ki kellene mondanom valakinek, hogy megszabaduljak terheimt?l – és félek, mert nem bízom száz százalékosan senkiben. Igen, mert még nem találkoztam azzal a felszabadító és megszabadító Istennel, aki ÉL? SZEMÉLY, és bennem is él. Mindannyiunkat felülmúl és mindenkiben is benne él. Valójában csak az ? véleménye számít. Az pedig nem rossz.

Mindenkinek egyénileg nyilvánítja ki véleményét.

Ezért szükséges sokat ?vele id?znöm. ? elmondja, ki vagyok én ?neki!

?vele id?zni és csak azután ?róla beszélni. Ett?l válhatok igazán hiteles emberré.

12 szeptember 2024, 13:04