SA国际传媒

Két szerzetes sétál egy folyó partján, és egyszer csak segélykér艖 kiáltásokat hallanak. Egy n艖 zuhant a vízbe egy leszakadt hídról, s fuldokolni kezdett. A fiatalabb szerzetes gyorsan a vízbe ugrott, és a n艖 mentésére sietett, míg az id艖sebb szerzetes mindezt végignézte. Miután visszatértek a rendházba, a történtek után egy órával, az id艖sebb szerzetes kötelességének érezte, hogy tanácsban részesítse szerzetes testvérét, és hogy figyelmeztesse 艖t a meggondolatlan tettel kapcsolatban: 鈥濼udnod kell, testvérem, hogy a mi szabályaink megkövetelik t艖lünk, hogy ne érintkezzünk n艖kkel. Most nem csak hogy megérintetted ezt a n艖t, de még a karjaidban ki is hoztad 艖t a vízb艖l.鈥� A fiatal szerzetes 艖szintén válaszolta: 鈥濵inden tiszteletem ellenére, kedves testvérem, én a folyó partján hagytam a n艖t, te azonban még mindig a szívedben hordozod 艖t.鈥�

Szavaim és tetteim nyilvánítják ki, hogy mi van a szívemben. Amikor ítéletet mondok, véleményt formálok valakir艖l, az a bens艖mb艖l kívánkozik ki, hiszen a szív b艖ségéb艖l szól a száj鈥� (vö. Mt 12.34).

Jézus a törvény és a hagyományok alapjaira helyezi a hangsúlyt. Ha azok az evangélium tanításában gyökereznek és összefüggésben vannak azzal, akkor fontos a jó szokás megtartása.

Els艖 gondolat tehát az evangélium alapján az, hogy megnyilvánulásaim, megnyilatkozásaim, szavaim és tetteim elárulják, mit táplálok szívemben. Ha az évközi huszonkettedik vasárnap evangéliumában felsorolt tulajdonságokat érzem magamban, akkor a legfontosabb az, hogy ne tagadjam le, merjem bevallani magamnak. Amíg ugyanis magammal nem vagyok tisztában, addig másokat akarok megtisztítani. Amíg magammal nem vagyok rendben, mást akarok rendezni.

Malakiás próféta könyvének sorait idézem (Mal 3,1鈥�4.): hamarosan belép szentélyébe az Úr, akit kerestek, és a szövetség angyala, aki után vágyakoztok. Lám, már jön is, - mondja a Seregek Ura鈥� Leül, mint az ezüstolvasztó és tisztítómester. Megtisztítja Lévi fiait, megfinomítja 艖ket, mint az aranyat és az ezüstöt, hogy méltóképpen mutassák be az áldozatot az Úrnak.

Valaki szerette volna jobban megérteni ezt a prófétai jövendölést és ezért felkeresett egy ezüstm疟vest, hogy megnézhesse, hogyan tisztítja az ezüstöt.

Az ötvös fogott egy darab ezüstrudacskát, a t疟z fölé emelte és hagyta, hogy felmelegedjen. Közben elmagyarázta, ahhoz, hogy az ezüst tiszta legyen, a t疟z kell艖s közepébe kell tartani, oda, ahol a lángok a legmelegebbek, hogy a szenny kiégjen bel艖le. A kérdez艖 nézte az ötvöst és elgondolkodott, hogy Isten is ilyen forró helyre tesz néha minket. Megkérdezte hát a férfit, igaz-e, hogy az ötvösnek a t疟znél kell ülnie az ezüsttisztítás teljes id艖tartama alatt. Az ötvös igennel válaszolt és elmagyarázta: nemcsak ott kell ülnie és tartania az ezüstöt, de a szemét sem veheti le róla, mert ha az ezüst a kelleténél akár egy perccel is tovább marad a lángok között 鈥� megsemmisül. Az illet艖 rövid ideig hallgatott, majd megkérdezte: honnan tudja, mikor tiszta teljesen az ezüst? Az ötvös mosolyogva válaszolt: ez nagyon egyszer疟: amikor meglátom magamat benne.

Emberünk hazament és papírra vetette: 鈥濱sten addig égeti, tisztítja az ezüstöt, a teremtett emberi lelket, mígnem egyszer csak az olvadt fém színe hirtelen ki nem tisztul és Isten 鈥� akár egy vakító fényes tükörben 鈥� a lélek színében meglátja isteni saját magát. Akkor a lélek már készen van, megtérhet alkotójához. És ekkor az Isteni ötvös leteszi kezéb艖l, de szívére öleli a hozzá megtér艖 embert.鈥�

A második, egyben befejez艖 gondolat az elhangzott történet alapján ez: Isten tisztíthat csak meg méltóképpen. A tisztítás, a tisztulás fájdalmas, de elkerülhetetlen. El lehet menekülni, de utolér. Nem azért, hogy megkínozzon, hanem hogy megtisztítson, mert szeret!

Ha bels艖 lelkület nélkül szeretnék lelki életet élni, egyre idegesebb, agresszívebb leszek. Feszültté válok, mert lelki életet élek lélek nélkül. Vallásos leszek Isten nélkül. Beszélek Istenr艖l a Vele való mély kapcsolat nélkül és 鈥� éppen ezen ellentmondásosság miatt 鈥� megnehezítem környezetem életét is.

Ajkammal tisztelem az Urat, de szívemmel távol vagyok t艖le (vö. Iz 29,13)