SA¹ú¼Ê´«Ã½

°­±ð°ù±ð²õ¨¦²õ

?Az elhunyt hamvait megszentelt helyen kell ?rizni, vagyis temet?ben" ?Az elhunyt hamvait megszentelt helyen kell ?rizni, vagyis temet?ben"  (ANSA)

Hol ?rizz¨¹k meg az elhunytak hamvait? A Hittani Dikaszt¨¦rium k¨¦t v¨¢lasza

Zuppi b¨ªboros a Hittani Dikaszt¨¦riumhoz int¨¦zett level¨¦ben megk¨¦rdezte, lehets¨¦ges-e, hogy az ossz¨¢riumokhoz (csonttemet?kh?z) hasonl¨®an k?z?s helyeken tarts¨¢k a hamvakat, valamint van-e r¨¢ lehet?s¨¦g, hogy egy kis r¨¦sz¨¹ket az elhunyt sz¨¢m¨¢ra jelent?s¨¦gteljes helyen ?rizz¨¦k. Mindk¨¦t esetben igen a v¨¢lasz, azonban ker¨¹lni kell b¨¢rmif¨¦le panteista, term¨¦szeth¨ªv? vagy nihilista t¨¦ves ¨¦rtelmez¨¦st.

Vertse Márta ¨C Vatikán

Matteo Zuppi bolognai bíboros érseknek az elhamvasztott hívekkel kapcsolatos két kérdésére válaszolva a Hittani Dikasztérium kifejtette, hogy el? lehet készíteni egy szent helyet a ?megkeresztelt elhunytak hamvainak közös összegy?jtésére és meg?rzésére¡±, azaz ki lehet alakítani egy közösségi szóróparcellát, ahol az egyéni hamvakat szétszórják. A Dikasztériumnak a második kérdésre adott válasza szerint az egyházi hatóság mérlegelheti a családtagoknak azt a kérését is, hogy az elhunyt személy hamvainak ?minimális részét¡± egy, az elhunyt élete szempontjából jelent?s helyen ?rizzék meg.

Els?dleges szempont a test feltámadására vonatkozó keresztény tanítás

Mivel a szétszórás kevesebb költséggel jár, így anyagi okokból is egyre inkább megsokszorozódnak az elhunytak elhamvasztására és a hamvak természetbeni szétszórására vonatkozó választási lehet?ségek. Felmerül annak a kérdése is, hogy mi a hamvak rendeltetési helye, meg?rzési határidejük lejárása után. Zuppi bíboros mindezeket figyelembe véve terjesztette el? kérdéseit a Hittani Dikasztériumnak, mindenekel?tt szem el?tt tartva a test feltámadására és a kijáró tiszteletére vonatkozó keresztény tanítást.

A bolognai bíborosérsek els? kérdése így hangzott: ?Tekintettel az elhunyt személy hamvainak szétszórására vonatkozó kánoni tilalomra - hasonlóan ahhoz, ami az osszáriumokban, a csontok gy?jt?helyén történik, lehetséges-e egy meghatározott és állandó szent helyet létrehozni az elhunyt megkeresztelt személyek hamvainak közösségi összegy?jtésére és meg?rzésére, minden egyes személy életrajzi adatainak feltüntetésével?¡±. A második kérdés pedig arra kereste a választ, hogy egy család meg?rizheti-e hozzátartozója hamvainak egy részét olyan helyen, amely különösen jelent?s az elhunyt élettörténete szempontjából?¡±

Az elhunyt hamvait megszentelt helyen kell ?rizni

A Hittani Dikasztérium, a Víctor Manuel Fernández bíborosprefektusa által aláírt és a pápa által december 9-én jóváhagyott szövegben igennel válaszolt. El?ször is emlékeztet arra, hogy az Ad resurgendum cum Christo, ?Hogy feltámadjunk Krisztussal¡± kezdet? (2016. március 18. Nr. 5.) instrukció szerint ?az elhunyt hamvait megszentelt helyen kell ?rizni, vagyis temet?ben, illetve az illetékes egyházi hatóság által erre a célra kijelölt helyen¡±. Az instrukció megjelöli ennek a választásnak az okait is: ?Amennyiben az elhunytak hamvait megszentelt helyen ?rzik, ezzel csökken a veszélye, hogy a megholtakért nem imádkoznak, nem emlékeznek rájuk rokonaik és a keresztény közösség. Ilyen módon ezen kívül elkerülhet? az elfeledés és a tisztelet megsz?ntének veszélye, amely f?ként akkor szokott bekövetkezni, ha az emlékez?k els? nemzedéke is elhunyt; ugyanígy elkerülhet? minden illetlen és babonás gyakorlat is¡±.

Hitünk szerint megdics?ült testtel támadunk fel

A Hittani Dikasztérium emlékeztet rá, hogy hitünk szerint ugyancsak anyagi testi identitással fogunk feltámadni, de ez az anyag át lesz változtatva, szabad lesz az evilági korlátoktól. Ebben az értelemben a feltámadás abban a testben megy majd végbe, amelyben most élünk. De ez az átalakulás nem azt jelenti, hogy visszanyerjük a testünket földi életünkben alkotott anyagi részecskéket. Ezért a feltámadott test ?nem szükségszer?en ugyanazokból az elemekb?l fog állni, amelyekkel a halála el?tt rendelkezett¡±. A feltámadás nem a holttest egyszer? újjáélesztése, hanem akkor is megtörténhet, ha a test teljesen megsemmisült vagy szétszóródott. Ez magyarázza, hogy miért tartják sok temetkezési helyen az elhunytak hamvait együtt, közös helyen, anélkül, hogy szétválasztanák ?ket.

A hamvakat imádságra alkalmas helyen kell meg?rizni

A Hittani Dikasztérium a továbbiakban hangsúlyozza, hogy az elhunytak hamvai olyan anyagi maradványokból származnak, amelyek részei voltak a személy élettörténetének. Az Egyház ezért különös gonddal és tisztelettel ?rzi a szentek ereklyéit. Ez a figyelem és emlékezet elvezet bennünket a hamvakkal szembeni szent tisztelet magatartásához. Ezért a hamvakat egy szent, imádságra alkalmas helyen tartjuk ¨C mutat rá a Dikasztérium.

A Dikasztérium azt válaszolta Zuppi bíborosnak, hogy ?lehetséges egy meghatározott és állandó szent helyet létrehozni a megkeresztelt elhunytak hamvainak közös gy?jtésére és meg?rzésére, mindegyiknél feltüntetve a személyes adatokat, hogy ne vesszen el a név szerinti memória¡±. Az egyház megengedi, hogy a hamvakat egy közös helyre szórják, mint az osszáriumok, csonttemet?k esetében, de név szerint meg?rizve az egyes elhunytak emlékét. Végül leszögezi, hogy kizárva ?mindenfajta panteista, természethív? vagy nihilista félreértelmezést¡±, a polgári normák tiszteletben tartása mellett, ha az elhunyt hamvait szakrális helyen ?rzik, az egyházi hatóság ?mérlegelheti a családnak azt a kérését, hogy hozzátartozójuk hamvainak egy minimális részét az elhunyt élettörténete szempontjából jelent?s helyen¡±, megfelel? módon meg?rizzék.

A vatikáni média kérdésére válaszolva a Dikasztérium kifejtette, hogy az egyházi hatóság válasza, értékelése a kérdésekre vonatkozóan nemcsak kánoni, hanem lelkipásztori jelleg? is. Segíteni kívánja a családot abban, hogy minden tényez?t figyelembe véve hozza meg döntését. Tekintettel arra, hogy egyes jogalkotások nem teszik lehet?vé az elhunytak hamvainak szétválasztását, a Dikasztérium hozzátette, hogy a második kérdéskör a különböz? országok püspökei közötti párbeszédb?l született, amelynek Zuppi bíboros adott hangot, és inkább teológiai, mintsem polgári szempontból mérlegelte a lehet?séget, amint azt azután tisztázták a kérdésre adott válaszban.

12 december 2023, 19:18