Ferenc pápa: A szinódus a kül?nb?z? szolgálatok és karizmák szimfóniája
Alessandro Di Bussolo / Ged? Ágnes - Vatikán
Három év után arra a kérdésre keresi a választ a szinódus, hogy miként legyen missziós és irgalmas szinodális egyház? Ezen a hosszú úton a Szentlélek vezet minket, akinek m?ködésével együtt szimfonikus m?vet alkotunk, amelyben mindenkit az isteni irgalmasság szolgálata fog egybe, saját hivatásának és karizmájának megfelel?en.
Alázat, irgalmasság
Megfelel? id?ben ki kell dolgozni a püspöki szolgálat kollegiális és szinodális formáit – ezt a f? irányvonalat t?zte ki Ferenc pápa az októberi szinódusi ülésszak elé, mely október 2-án vette kezdetét. A Szentatya emlékeztetett rá, hogy teljes jogú tagként jelent?s számú világi és megszentelt életet él? férfi és n?, diakónus és pap is részt vesz a mostani szinóduson. Mint ahogy minden keresztény, a püspök sem gondolhat önmagára a másik nélkül. És ahogy senki nem üdvözül egyedül, az üdvösség hirdetéséhez mindenkire szükség van és mindenkit meg kell hozzá hallgatni. Legyünk alázatosak, bocsássunk meg mindig mindenkinek, hiszen mi is megtapasztaltuk az Úr irgalmasságát. Ez tesz bennünket megbízható és felel?s kereszténnyé - mutatott rá a pápa, majd ismét leszögezte, hogy a szinódus egy folyamat, nem pusztán egy esemény, amit Isten népével együtt zarándokolva teszünk meg.
A püspöki szolgálat kollegiális és szinodális formái
A szinódusi folyamat során tanulunk, az egyház jobban megismeri önmagát, kidolgozhat olyan lelkipásztori tevékenységeket, amelyek jobban megfelelnek az Úr által rábízott küldetésnek. Ez a tanulási folyamat magában foglalja a lelkipásztori, különösképpen a püspöki szolgálat formáit is. A II. vatikáni zsinat tanításával összhangban ezért Ferenc pápa jelent?s számú világi és megszentelt életet él? férfit és n?t, diakónust és papot meghívott a szinódusra, mivel a püspök, a részegyház egységének forrása és látható alapja nem élheti meg saját szolgálatát, csak Isten népén belül és vele együtt, el?tte haladva, köztük járva, és követve Isten népének azt a részét, amelyet rábíztak.
Két f? veszélyt kell elkerülni: az elvontságot, mely megfeledkezik a helyszínek és kapcsolatok termékeny konkrétságáról, és minden személy értékér?l; illetve azt, hogy megszakítsa a szeretetközösséget azáltal, hogy a hierarchiát a laikus hív?kkel szembeállítja. Ezt nem jelenti azt, hogy egyiket a másikkal helyettesítenénk, sokkal inkább egy szimfonikus m? közös gyakorlása, amelyben mindenkit az isteni irgalmasság szolgálata egyesít, a különböz? szolgálatok és karizmák szerint, melyeket a püspök feladata felismerni és el?mozdítani.
Meg kell határozni a püspöki szolgálat kollegiális és szinodális gyakorlásának különböz? formáit a részegyházakban és csoportokban csakúgy, mint az egyház egészében, tiszteletben tartva a hit letéteményesét és az él? hagyományt, válaszolva arra, amit a Lélek kér az egyházaktól az adott id?szakban és különböz? élethelyzetekben.
