SA国际传媒

碍别谤别蝉é蝉

A pápa a szingapúri Katolikus Ifjúsági Kollégium aulájában A pápa a szingapúri Katolikus Ifjúsági Kollégium aulájában 

A pápa a vallásk?zi találkozó fiataljaihoz: épít? kritika, párbeszédkészség, egymás tisztelete

Szeptember 13-án, Ferenc pápa apostoli útja utolsó napján, visszautazása el?tt péntek délel?tt találkozott a szingapúri fiatalokkal a Katolikus Ifjúsági Kollégium dísztermében. A vallásk?zi találkozón a Szentatya, félretéve a kész beszédét, szabadon szólt a fiatalokhoz és k?tetlen társalgás formájában érintette életük legfontosabb kérdéseit, k?ztük a zaklatás mai jelenségét is.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán    

A ?szalonkritikus”, a ?komfortzóna” és a ?technológia kihívásai   

Ferenc pápát a találkozó kezdetén felszólaló fiatalok kulcsszavaiból három fogalom érintette meg: ?szalonkritikus”, ?komfortzóna”, ?technológia” és hozzájuk intézett olasz nyelv? válaszában az ?épít? kritikára, a párbeszédre nyitott készségre és egymás tiszteletére” bátorította ?ket. A fiatalság bátor és ezért szívesen indul az igazság felé. Útra kel, kreatív módon jár el, de vigyáznia kell, hogy ne essen a ?szalonkritikusság” hibájába. A fiatalok legyenek kritikusok, mégpedig teremtó módon kritikusok.

Úton-járás, a hibázás kockázatával

A nem épít? jelleg? kritika ugyanis nem nyit új utat. De az igazán kritikus magatartás nemcsak kritikát gyakorol mások felé, hanem kész elfogadni mások kritikáját. Ez jelenti az ?szinte párbeszédet a fiatalok közt. Az épít? párbeszédhez bátran ki kell lépni a komfortzónájukból, mert az valahogy kövérré teszi nemcsak a hasát, hanem az ember elméjét is. Éppen ezért buzdítja a pápa a fiatalokat, hogy kockáztassanak, lépjenek ki. A félelem ugyanis diktatórikus magatartás, mely megbénít. Igen a fiatalok is hibáznak, mert útnak indulnak, ez pedig normális, de az a fontos, hogy számot vessenek elkövetett hibákkal. A pápa megkérdezte, melyik a rosszabb: hibázni az úton, vagy otthon maradva és bezárkózva nem hibázni? A fiatalok az utóbbit tartották rosszabbnak. Az a fiatal, folytatta a pápa, aki nem kockáztat, mert fél hibázni, az öreg.

Minden fiatal használja a média-eszközöket, el?rehaladása érdekében

A média eszközeinek használatával kapcsolatban a Szentatya megjegyezte, hogy az a fiatal, aki nem használja a média-eszközöket, az bezárkózik, de aki annak teljesen rabszolgájává válik, az pedig szétszórttá válik. Minden fiatalnak használnia kell a média eszközeit, de azzal a céllal, hogy azok segítsenek el?rehaladni és nem azért, hogy rabszolgává tegyenek.  Understood? – kérdezte ?ket angolul a pápa, mire kórusban válaszolták, hogy igen, rendben.   

Csak egy Isten van és mi utak, nyelvek vagyunk

Visszatérve a fiatalok felszólalásaira, a pápa a fiatalok párbeszédre kész nyitottságáról szólt elismer?leg. Ez azért is fontos, mert ha mindenki a saját vallását tartja a legfontosabbnak, akkor ez romboláshoz vezet, hiszen ezen veszekedni kell egymással. Minden vallás egy Istenhez vezet? út, ezek – összehasonlításképpen  – olyanok, mint a különböz? nyelvek, különböz? idiómák, hogy eljussunk odáig. De Isten mindenki számára Isten. És ahogy Isten mindenki számára Isten, úgy mi is Isten gyermekei vagyunk. ?De az én Istenem fontosabb, mint a tied!” – mondhatná valaki. De ez tényleg igaz? – kérdezte a pápa. Csak egy Isten van és mi utak, nyelvek vagyunk, hogy eljussunk Istenhez. Van, aki szikh, van aki muszlim, van aki hindu, van aki keresztény, de ezek különböz? utak.

A zaklatás, akár szóbeli, akár fizikai, mindig agresszió, mindig er?szak

A fiatalok közti vallásközi párbeszédhez bátorság és tisztelet kell, hiszen a fiatalság a bátorság kora. Ugyanakkor bátorságot lehet venni olyan dologhoz is, ami nem segít nekünk – állapította meg a pápa és példaként említette meg angol a bullying, a zaklatás jelenségét, ami talán nem itt Szingapúrban, de másutt jellemz?. A zaklatás, akár szóbeli, akár fizikai, mindig agresszió, mindig er?szak. Az iskolákban vagy az ifjúsági- és gyerekcsoportokban a gyengébbeket zaklatják, például egy mozgássérült fiút vagy lányt. Pedig itt milyen szépen táncoltak a mozgássérült gyerekek, utalt a pápa a nem sokkal korábban látott el?adásukra. Mindnyájunknak megvannak a saját képességei és fogyatékosságai. És ahogy nekünk is megvannak a saját fogyatékosságaink, éppúgy tisztelnünk kell mások fogyatékosságait is. A pápa azért említette ezt, mert ezeknek a nehézségeknek a leküzdése segít mindabban, amit a vallásközi párbeszédben teszünk, hiszen a vallások közötti párbeszéd a mások iránti tiszteletre épül.

A fiatalokkal folytatott párbeszédet összegezve a pápa megjegyezte: Mi mindent megteszünk azért, hogy meg?rizzük bátor hozzáállásunkat és olyan teret hozzunk létre, ahol a fiatalok párbeszédet kezdhetnek egymással. Az a párbeszéd, amit ti folytattok, az ugyanis el?rehalad, egy utat jár be. És ha már most fiatalként párbeszédet folytattok, akkor kés?bb még inkább tudtok majd dialógust folytatni egymással mint feln?ttek, mint állampolgárok és mint politikusok. A pápa itt hozzáf?zött még ehhez egy történelmi szempontot: a történelem minden diktatúrájának az els? dolga az volt, hogy megszakítsa a párbeszédet.

Végül megköszönte nekik a kérdéseiket és örült annak, hogy ilyen bátor, már-már arcátlanul bátor fiatalok, akik vállaljanak kockázatot! Isten áldását kérte rájuk angolul, cserébe azt kérve, hogy imádkozzanak érte és ne ellene!

13 szeptember 2024, 12:14