SA国际传媒

碍别谤别蝉é蝉

Ferenc pápa a szingapúri jezsuitákkal beszélget a Xavéri Szent Ferenc lelkigyakorlatos k?zpontban Ferenc pápa a szingapúri jezsuitákkal beszélget a Xavéri Szent Ferenc lelkigyakorlatos k?zpontban  (Vatican Media)

A pápa az imáról és a hivatásról beszélgetett a jezsuitákkal Szingapúrban

Szingapúri apostoli látogatásának els? napján, szerdán délután Ferenc pápának egyetlen programja volt: ?szívélyes és testvéries” találkozón vett részt az országban szolgáló jezsuita társaival.

Salvatore Cernuzio / Somogyi Viktória – Vatikán

Matteo Ricci és Pedro Arrupe atya, a Jézus Társasága és az egyetemes egyház jelképei kísérték szerda délután Ferenc pápa egyórás párbeszédét a szingapúri jezsuitákkal. A pápa néhány órával korábban érkezett a szigetállamba 45. külföldi apostoli útjának negyedik, egyben utolsó állomására. A pihenésnek szentelte napját, amely alól kivételt jelentett a jezsuitákkal való találkozás. A délkelet-ázsiai és óceániai útján immár a harmadik jezsuita közösséget fogadta. Az els? találkozót Dzsakartában tartották szeptember 4-én, 200 jezsuitával; a másodikat kedden, Diliben, Kelet-Timorban a Jézus Társasága mintegy 40 tagjával.

Családias találkozó

Szerdán a Szingapúr városától és kereskedelmi központjától félórányira egy dombon található Xavéri Szent Ferenc Lelkigyakorlatos Központ csarnokában 25 különböz? korú jezsuita gy?lt össze, f?leg szingapúriak, de néhányan más területekr?l is érkeztek, például Malajziából. ?Volt néhány fiatalember, egy újonnan felszentelt pap, és néhány id?sebb, néhány beteg jezsuita. A pápa nagyon kedves volt velük” – mondta Antonio Spadaro atya, a Kulturális és Oktatási Dikasztérium helyettes titkára, aki elkísérte a pápát erre a látogatásra, és jelen volt a találkozón. ?A találkozó a szokásnak megfelel?en egy óráig tartott. És mint mindig nagyon szívélyes, testvéri találkozó volt... a pápa sokáig akart beszélni. Úgy t?nt, nem akarja elhagyni ezt a nagyon meghitt és családias légkört.” Spadaro atya a saját X-fiókjában tette közzé a fényképeket, amelyeken egy mosolygós és nyugodt Ferenc pápát láthatunk. Az olasz jezsuita elmondta, hogy a pápa azonnal teret engedett a kérdéseknek. A témák változatosak és igényesek voltak, kezdve azokkal a kihívásokkal, amelyek jelenleg és ezeken a területeken várnak az Egyházra. ?A pápa világossá tette, hogy hittel kell szembe nézni az emberi kihívásokkal, és hangsúlyozta, hogy ma Ázsia kulcsfontosságú kontinens” – magyarázta Spadaro atya. ?Tehát a jezsuiták arra hivatottak, hogy ezen a helyen éljenek, ahol nagyon sajátos kihívások vannak jelen.”

Ferenc pápa jezsuita társai között Szingapúrban
Ferenc pápa jezsuita társai között Szingapúrban

Arrupe atya és az ima ?kihívása”

A pápa hangsúlyozta az ima fontosságát is, amely szintén ?kihívás”, olyan értelemben, hogy ?mindig Pedro Arrupe atya mintáját követve, az ima lelkületével nézzünk szembe a társadalom kihívásaival”. A pápa tehát utalt a spanyol származású jezsuitára, aki 1965-t?l 1983-ig a Jézus Társasága rendf?nöke volt, és akit Isten szolgájának nyilvánítottak, és akinek a boldoggá avatása folyamatban van. ?Ferenc pápa többször szólt e nagyszer? rendf?nök személyér?l, és kijelentette, hogy nagyon közel áll hozzá, és alig várja, hogy elérkezzen a boldoggá és szentté avatása” – mondta Spadaro atya.

Hivatás és formáció

A beszélgetés során lelkipásztori témákban sem volt hiány. ?A pápa mindenekel?tt a hivatásokról beszélt, és arról, hogy például egyáltalán hogyan is léteznek, vagyis, hogy vannak olyan emberek, fiatalok, akik be akarnak lépni a szerzetesi életbe, de néha félnek a képzést?l. ?A pápa azt javasolta, hogy ne csökkentsük az elvárásokat” – osztotta meg Antonio Spadaro atya. ?E tekintetben – tette hozzá – a pápa hangsúlyozta a ?magas színvonalú és megfelel? képzés fontosságát, hogy szembe tudjunk nézni korunk kihívásaival”.

Ferenc pápát köszöntik a szingapúri jezsuiták
Ferenc pápát köszöntik a szingapúri jezsuiták

Matteo Ricci példája

A beszélgetésben Arrupe atya személye mellett, Matteo Ricci, Kína nagy jezsuita apostola is el?került. ?? egy másik kiemelt alak volt, mert referenciapontot jelentett a jezsuiták számára ezen a helyen” – tájékoztatott Spadaro atya Ferenc pápa és a szingapúri jezsuiták szerdai találkozójáról.

13 szeptember 2024, 12:29