SA¹ú¼Ê´«Ã½

°­±ð°ù±ð²õ¨¦²õ

Ferenc p¨¢pa a "Tanuljunk a fi¨²kt¨®l ¨¦s a l¨¢nyokt¨®l" tal¨¢lkoz¨® r¨¦sztvev?ivel Ferenc p¨¢pa a "Tanuljunk a fi¨²kt¨®l ¨¦s a l¨¢nyokt¨®l" tal¨¢lkoz¨® r¨¦sztvev?ivel  (ANSA)

A p¨¢pa arra k¨¦rte a gyerekeket, hogy ?r?m¨¹k?n ¨¦s tisztas¨¢gukon kereszt¨¹l tan¨ªts¨¢k a vil¨¢got

Ferenc p¨¢pa h¨¦tf?n d¨¦lut¨¢n 84 orsz¨¢gb¨®l sz¨¢rmaz¨® 7500 gyermekkel tal¨¢lkozott a ³Õ²¹³Ù¾±°ì¨¢²Ôban. Hangs¨²lyozta annak fontoss¨¢g¨¢t, hogy tanuljunk a vel¨¹k sz¨¹letett ?r?m¨¹kb?l ¨¦s az ¨¢ltaluk k¨¦pviselt egys¨¦gb?l.

Francesca Merlo / Somogyi Viktória ¨C Vatikán

Ferenc pápa a világ minden tájáról érkezett gyerekeket köszöntött a vatikáni VI. Pál teremben, hogy osztozzon velük néhány perc örömben és nevetésben a ?Tanuljunk a fiúktól és a lányoktól¡± témájú találkozón. A pápa a fiatalokhoz fordulva köszönetét fejezte ki a gyerekeknek, az ?ket kísér?knek, valamint a rendezvény szervez?inek, köztük José Tolentino bíborosnak, továbbá a Kulturális és Oktatási Dikasztériumnak, valamint Enzo Fortunato atyának, akik lehet?vé tették a rendezvényt. Köszönetet mondott még mindazoknak a családoknak és szervezeteknek is, akik nélkül nem valósulhatott volna meg ez az esemény.

Tanulni a gyerekekt?l

Ferenc pápa beszéde elején elismerte, hogy a találkozó témája elég sajátos: ?Tanuljunk a gyerekekt?l? Hát nem a gyerekeknek kellene tanulniuk? ¨C tette fel a kérdést.  Majd úgy válaszolt, hogy hangsúlyozta: fontos a gyerekekt?l tanulni, hiszen ?k folyamatosan értékes leckéket kínálnak a világnak. A pápa leírta, hogy a gyerekek miként testesítik meg az élet szépségét a maga egyszer?ségében és az együttlét örömében, Isten két ajándékában, amelyeket becsben kellene tartanunk. ?Tanulnunk kell t?letek¡± ¨C hangsúlyozta a pápa. ?Mindig boldog vagyok, amikor találkozom veletek, mert mindig valami újat tanítotok nekem.¡± Ferenc pápa ezután arra buzdította a gyerekeket, hogy közösen hirdessék: ?Az élet ajándék! Isten szeret minket! Mindannyian testvérek vagyunk!¡±

Családias összejövetel

A Szentatya ezután megjegyezte, hogy a világ minden szegletéb?l érkez? gyermekek összejövetele olyan volt, mint a testvérek találkozása egy ?nagy házban¡±, amelyr?l Jézus gondoskodott, azt jelképezve, hogy az egyetemes Egyház mindenkit átölel. Kiemelte annak fontosságát, hogy olyan környezetet teremtsünk, ahol a gyerekeket függetlenül attól, hogy honnan jönnek, mindig szívesen látják, szeretik és elfogadják. Ferenc pápa, kifejezve azon vágyát, hogy személyesen üdvözöljön minden gyermeket, elismerte, hogy a jelenlév?k nagy száma miatt ez nem lehetséges, de biztosította ?ket arról, hogy szavait és áldásait minden jelenlev? gyermekre, és rajtuk keresztül a világ minden gyermekére kiterjeszti. Ferenc pápa ezután együttérzésének adott hangot a háború, az éhezés, a betegségek, az éghajlati katasztrófák és a szegénység miatt szenved? gyermekek iránt.

Az élet ajándéka

A pápa arra biztatta fiatal hallgatóságát, hogy mindig emlékezzen arra, hogy az élet gyönyör? ajándék, hogy Isten nagyon szereti ?ket, és csodálatos élmény együtt lenni, kommunikálni, osztozni másokkal és adni. Emlékeztette ?ket, hogy imádkozzanak a Boldogságos Sz?z Máriához. ?A Sz?zanya segíteni fog nektek¡± ¨C mondta. ?Mindig imádkozzatok a Boldogságos Sz?z Máriához.¡± A pápa ezután felkérte a gyerekeket, hogy álljanak el? saját kérdéseikkel, amelyek a környezetvédelemt?l a világunkban tett jó cselekedetekig terjedtek ki.

Ferenc pápa és a gyerekek találkozója a VI. Pál teremben
07 november 2023, 16:27