?let az ?rásban: Sajgó Balázs atya elmélkedése az évk?zi 26. vasárnapra
A Szentírás tartalmazza a múltat, a jelent és a jöv?t.
A Szentírás tartalmazza a múltat:
A Szentírás különböz? irodalmi m?fajokban elém tár minden lényegeset Isten és ember kapcsolatáról. Ezek a múltban leírt szövegek szent szövegek, mert a szerz?k az Istennel kapcsolatos tapasztalataikat írták le, és ezekb?l óhatatlanul kirajzolódik egy ?istenkép”, amely bennük kialakult.
Az Istenr?l kialakult kép azonban folyamatosan fejl?dött és formálódott a szerz?k életében. A szövegeket tehát nem a szerz?k miatt tartjuk szent szövegeknek, hanem a leírtakban végigvonuló üzenet, ?vörös fonal” miatt, amelyet Isten SzentLelke sugallt számukra.
A Szentlélek indította lelkük mélyén, ? késztette ?ket, hogy leírják mindazt, amit megtapasztaltak egyénileg és amit megtapasztaltak a közösség életében.
A Szentírás tehát szól az egyénr?l, de szól a közösségr?l is, amelyben ezek az egyének éltek.
A Szentírás tartalmazza a jelent: a régi szövegek, a szent szövegek ma is beszélnek. Bizonyos írásokban magamra ismerhetek, ha figyelmesen és érdekl?déssel olvasom azokat. Más írásokban mások ismernek magukra. Attól függ, hogy ki milyen életszakaszban és milyen állapotban van. Fontos az, hogy ha keresek és kutatok a szent iratokban, akkor a Szentírás talál meg engem: pontosabban a benne és általa hozzám is szóló Szentlélek, aki egykor sugalmazta azokat a sorokat. A lényeg, hogy vegyem kézbe és keressek, kutassak benne. Higgyem el azt, amit maga az Úr mond nekem: ?mert mindenki, aki kér, az kap, aki keres, talál” (Lk 11, 10).
A Szentírás tartalmazza a jöv?t is: a szövegekben elrejtve ott van sok minden, ami a jöv?ben bontakozik ki. A Szentírásban él? Isten felém jön a múltból, vezet a jelenben a jöv? felé.
Sok mindent nem értek még benne, de azért is olvassam ezeket a szövegeket, mert egyre többet megértek a jöv?ben és egyúttal alakulok, egyre jobban fogok hasonlítani Istenre, ha követem és nem csak olvasom a szövegeket.
Amit sokat olvasok, az hat rám és formál engem.
A Szentírás ezért az istenkép fejl?désének a története is. Formálódik az Ószövetség kezdetét?l, a Teremtés könyvét?l a Jelenések könyvéig. Az els? könyv el?revetíti a jöv?t, az utolsó könyv magában foglalja a múltat. Így áll össze egységes egésszé ez a könyv: Isten könyve, amelyet emberek által fogalmazott meg. Ezért az ember megértheti, ha türelmesen olvasgatja újra meg újra, és ha valamit nem ért, továbbmegy. Kés?bb érti meg.
Érdekes ebben az értelemben az évközi id?szak huszonhatodik vasárnapjának üzenete is. Nemcsak azokról szól, akik már Jézussal tartanak, hanem azokról is, akik másképp szeretnek, de nincsenek Istent?l távol.
?Mester! – szólítja meg János apostol Jézust - láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöt ?z, de nem követ minket. Megtiltottuk neki. (Mk 9, 38) Amit erre Jézus válaszol Jánosnak, nem szabad figyelmen kívül hagyni: ?Ne tiltsátok meg neki... hiszen, aki nincs ellenünk, velünk van” (Mk 9, 40).
Sohasem tudhatom száz százalékosan, hogy az én utam jobb, mint a másé. Attól, hogy egy egyház tagja vagyok, még nem birtoklom a teljes igazságot, mert még nem vagyok készen. Úton vagyok!
Sokszor van az úgy, hogy egy – nem az én egyházi közösségemhez tartozó, vagy éppen ateista ember – jobban szeret, mint én, aki éppen olyan id?szakban vagyok, hogy nem is gyakorlom igazán hitemet, vallásomat. Ilyenkor ki áll közelebb Krisztushoz? ? vagy én?
Amikor elítélek másokat, akik – szerintem – távol járnak Krisztustól, és közben nem ismerem ?ket, nem érzem szívüket, könnyen ugyanabba a hibába eshetek, mint János apostol: csak az én utamat látom helyesnek, az egyedül üdvözít?nek!
Tudom, hogy nagy kísértés másokat saját képemre formálni és csak az általam elképzelt utat igaznak tartani. Éppen ezért kell feltennem magamnak a kérdést, amit újra és újra meg kellene válaszolnom – és nemcsak a jöv? héten!
Vajon nem azért járnak sokan más úton, mert az általam hirdetett út távolítja el ?ket Krisztustól?
Ne siessem el az ítélkezést...
