Magyar szentmise a pozsonyi koronázódómban Szent István király ünnepe alkalmából
Molnár Tamás atya - Pozsony
Augusztus 20-án Pozsonyban, az egykori koronázóvárosban, immár hagyományosan a koronázódómban gy?ltünk össze Szent István királyunkat ünnepelni. Abban a városban, mely magyar nemzetünk eddigi történelme során a leghosszabb ideig, három és fél évszázadon keresztül volt Magyarország f?városa. Abban a városban, mely egykor a Pozsonyi Vármegye székhelyeként fontos nyugati bástyát is jelentett, és ahol ezen az ünnepen, 2024-ben elmondhattuk azt a fohászt, amit néhány héttel ezel?tt, pozsonyi közösségünk erdélyi zarándoklata és körútja alkalmával, közel ezer kilométerrel arrébb, a keleti végeket jelent? történelmi Csík Vármegyében fekv? Gyimesbükk templomában találtam: ?Istenünk, köszönjük a csodálatos paradicsomi otthonunkat! Add, hogy boldogan és hálaadással éljünk a nekünk szánt javakban és id?ben, másokat is részesítve a T?led kapott javak gazdagságából!”
Csodálatos érzés volt a sok kilométernyi utazást megtéve olyan imakártyára bukkanni, melyen a fohász elolvasásához és megértéséhez sem idegennyelvi tudásra, sem tolmácsra nem volt szükség, melyet nem mesterséges intelligencia fordított át, hanem az ott él?k anyanyelvén íródott, mi pedig ugyanúgy az anyanyelvünkön olvashattuk, a szívünkkel is értettük.
Tíz évvel ezel?tt, római tanulmányaim után kerültem Pozsonyba, 2014 júliusában. Így idén már tizenegyedik alkalommal lehettem házigazdája pozsonyi magyar katolikus lelkipásztorként a Szent István-napi ünnepi szentmisének. Minden évben, még a világjárvány árnyékában is, szép számban gy?ltünk össze a közös ünneplésre, ám idén, bár Szlovákiában nem volt munkaszüneti nap, az eddigieknél is többen, becslések szerint nyolcszáz körülien töltöttük meg a f?egyházmegye székesegyházát. Koncelebráló paptársak, ministránsok, énekkarosok, lovagrendi tagok, cserkészek, népviseletbe öltözöttek, a Mária Légió és más imacsoportok tagjai, vendégek és helyiek, gyerekek, fiatalok, családok, szépkorúak, nem csak magyarok és nem csak katolikusok imádkoztunk együtt a szentmisén, melyen a liturgikus zene szolgálatát Pálmai Árpád egyházzenész látta el.
?Legyünk mi most az imádság nemzete! Ha újból megtanulunk imádkozni úgy, ahogy eleink imádkoztak, lesz honnét er?t és bizalmat merítenünk” – idéztem Mindszenty József néhai bíboros-hercegprímást a homíliában. Szül?kt?l, nagyszül?kt?l, dédszül?kt?l, egy évezrednyi szentt?l, Szent István királytól volt, van alkalmunk tanulni. Sz?z Máriának ajánlott népként nem szabad nem megtanulnunk imádkozni! Nem szabad nem megtanítani a gyermekeket, az unokákat, a dédunokákat, vagy akár – ugyanis ez utóbbi is megtörténhet – a szül?ket, nagyszül?ket, dédszül?ket imádkozni, azaz beszélgetni a Jóistennel, hálát adni Neki annyi mindenért!
De nem csak a prédikációban hangzott el buzdítás az ima fontosságáról, hanem már az ünnep el?tt, kilenc napon keresztül a világhálón elérhet? kilencedünkkel is hangsúlyoztuk az ima nélkülözhetetlenségét. Mert ima nélkül az életünk csak homokra épített ház lesz, fogalmaztam az ünnep evangéliumához kapcsolódóan. Ima nélkül a család ingatag alapja is nagyon könnyen és talán gyorsan megmutatkozik. Egy ima nélküli közösség az ostoba ember építkezését utánzó próbálkozás marad csupán. Az ?ima-partnert”, az Istent megtagadó népként nem lehet kiállni az id?k viharait, s aztán egyáltalán nem kell meglep?dni azon, ha egyszer csak minden összed?l és romhalmazzá válik.
István király fiához, Imre herceghez intézett Intelmeiben a tíz fontos pont egyike az imádság megtartásáról szól, ebb?l is idéztem a koronázódómban elmondott beszédemben: ?A folytonos imádkozás: a b?nökt?l megtisztulás és feloldozás. (…) Imádkozz azért is, hogy a tétlenséget, tunyaságot elkergesse t?led, megajándékozzon az erények összességének segedelmével, s így legy?zhesd látható és láthatatlan ellenségeidet” – buzdít minket is els? szent királyunk.
A templomot megtölt? ünnepl? testvérek emlékezetébe idéztem, hogy a Ferenc pápa által meghirdetett Imádság Évében járunk, ezzel készülünk a 2025-ös jubileumi Szentévre. S akár a szentmisén résztvev?kként, akár e rádióm?sort hallgatókként magunkkal visszük az imádság fontosságának gondolatát, ha futót?zként szétvisszük az imával kapcsolatos tapasztalataink örömét, ha imádkozó nemzet maradunk, ha másokért is imádkozó keresztényekként fogjuk élni a mindennapjainkat, akkor nem kell félnünk, hogy a szilárd alapot, a sziklát bárki vagy bármi kihúzza alólunk, sem látható, sem láthatatlan ellenség. Még történelmi törések, váltakozó ideológiák, hitüket vagy nemzeti önazonosságukat cserbenhagyó, vagy csupán közömbössé vált testvéreink sem tántoríthatnak el minket attól a missziós küldetést?l, hogy imádkozva imádkozni tanítsunk másokat, hogy együtt imádkozzunk megmaradásunkért és másokért is, hogy az ima szálaival összef?zve Istent?l soha el ne szakadjunk, és Nagyasszonyunk és apostoli szent királyunk közbenjárását is kérve mind több halhatatlan lelket megmentsünk az örök boldogságra!
Szentmisénkben a nagyon kedves magyar énekek közt nemzeti imánk, a Himnusz is felcsendült, csak úgy zengett a pozsonyi koronázódóm. A szentmisét követ?en az egymásra-figyelés és vendégszeretet jegyében f?ként piros-, fehér-, és zöld szín? papírokban kínált muffinok mellett beszélgethettünk kötetlenül tovább, örülve egymásnak, az összetartozásnak, melyre nem csak nemzeti ünnepeinken, de a mindennapokban is szükségünk van.
