SA国际传媒

A talentumokról szóló példabeszéd szerteágazó üzenete zavarbaejt?en ellentétes érzéseket ébreszt bennünk. El?ször is örülhetünk annak, hogy a talentumok – még az egy is – hatalmas értéket képviselnek. Az útra kel? úr bizalmával tehát mindhárom emberét megajándékozza. Méltányosnak t?nik számunkra az is, hogy a szolgák a talentumokat rátermettségük arányában kapják. Így az is kiderül, hogy a gazda ismeri övéi adottságait és kinek-kinek testre szabott lehet?séget ad. A tehetségek különbségét az egyenl?ség elvéhez szoktatott igazságérzetünk ugyan már nem érzi feltétlenül korrektnek, de az arányos elvárás megnyugtatóan hat. Az öt és két talentumot megduplázókkal együtt örülünk és ámulva halljuk kétszer is az úr kijelentését: ?Jól van, te derék és h?séges szolga! A kevésben h? voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!”

Az egy talentumot kapott szolgát azonban kétszeresen is sajnáljuk. Igaz, hogy ? is jelent?s összeghez jutott. De a két másik mégiscsak kétszer illetve ötször többet kapott. Aztán azért is szánjuk, mert a félelemre hivatkozó cselekvésével hajlamosak vagyunk egyetérteni. A saját életünkben ugyanis bennünket is gyakran vezet az óvatosság. ?Jobb félni mint megijedni” – mondja a szólás is. Ráadásul – miután elmondja, hogy miként cselekedett – a gazda valóban keményen megszidja és kegyetlenül megbünteti.  ?Vegyétek el t?le a talentumot, és ezt a hasznavehetetlen szolgát pedig vessétek ki a küls? sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!” Mintha itt igazolódna a félénk szolga szorongása. 

Felmerül bennünk aztán az a kérdés is, hogy ha az irgalmas Atya megkönyörül a tékozló fiún, Jézus pedig a házasságtör? asszonyon, akkor miért nem a könyörülettel találkozunk itt is?  Hiszen ez a szolga nem is pazarlással vagy tékozlással, hanem csak mulasztással vétkezett? Miért voltak méltók amazok a bocsánatra, ez pedig ilyen súlyos büntetésre? Talán csak tévedett, vagy netán hazudott?

Az úr azt mondja róla, hogy ?te gonosz és lusta szolga”. A görög ?πονηρ??” ?gonosz” szó újszövetségi el?fordulásai megdöbbent?en súlyosak. A Miatyánkban ugyanez a szó szerepel a ?szabadíts meg a gonosztól” kérésben. De ez a szó fejezi ki a konkoly rosszaságát, a rossz fa rossz gyümölcsét, a gonosz lélek minden cselvetését. A tévedés és a megtévesztés, a csalás és a hazugság gonoszságát.

Ha jobban megfontoljuk, ez a szolga is ismeri gazdájának keménységét. Tudja, hogy a kitartó szorgalom, a kockázatvállalás és a helytállás sikert eredményez. Ezért is korholja az úr: tudhattad volna, tudnod kellett volna, hogy mit kezdhetsz, hogy mit kell kezdened a talentumoddal!

A lustaságát félelmével palástolja, félelmével pedig lustaságát igazolja. A kis herceg ördögi körben forgó iszákosa juthat az eszünkbe. ?Miért iszol? Mert szégyellem magam. És miért szégyelled magad? Mert iszom.” A félelem és lustaság hibás köre így forog: Miért nem csinálsz semmit? Mert félek. És miért félsz? Mert nem csinálok semmit. A gonosz szolga súlyos büntetése megrettent bennünket is, valahányszor félelmekre hivatkozva lustálkodunk, és lustaságunkat félelmekkel takargatjuk.

A talentumát elásót a számadáskor a küls? sötétségre vetik, ahol sírás és fogcsikorgatás lesz. Valahányszor ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket hallunk vagy olvasunk, úgy érezzük, hogy az ítél?, vagy büntet? istenképnek mégiscsak van létjogosultsága, hiszen egyszer eljön a végs? számadás ideje, amikor Isten, az igazságos bíró, a jókat megjutalmazza és a gonoszokat megbünteti.

Manapság ezzel szemben sokan úgy élnek, mintha Isten nem is létezne. Vagy ami ehhez hasonló, egy komolytalan istenképet rajzolnak maguknak, amelyben ?Isten úgyis mindig, mindent megbocsát, hiszen az a dolga...”

Ha a büntet?, a nemlétez? vagy a komolytalan istenképek közül kellene választani, akkor kétségtelenül a legels? istenkép javára billen a mérleg. Nem azért, mert az Isten nem szeretne mindent megtenni azért, hogy a b?nös embereknek irgalmazzon, hanem azért, mert az élethazugságban él? ember már most egyfajta küls? sötétségben van. Az élet és a hit világossága helyett a lusta közöny sötétségében él. A jóságos remény öröme helyett a szomorú kilátástalanság sírása környékezi. Az Isten szeretetével való menyegz?i asztalközösség eledelei híján az örök elégedetlenség fogcsikorgatása a jussa.  

Ha a talentumokról szóló példabeszéd zavarba ejt?en szerteágazó tanításából egy mozzanatot ki kellene emelni, akkor ez – Ferenc pápa tanítása nyomán is – az úr öröme lehetne. ?Az evangélium öröme”, ?A szeretet vigassága”, ?Az igazság öröme” cím? dokumentumok Szentatyánk tanításának hangsúlyos elemei. Szervesen illeszkednek ezek Jézus stílusához, aki a földi lehet?ségeinket nem siralomvölgyhöz, hanem rendkívül értékes talentumokhoz hasonlítja. Isten ezeket azért bízta ránk, hogy bátran és h?séggel kereskedjünk velük. Hogy ne bénítson meg a félelem és a lustaság. Ráadásul a földi er?feszítéseinket is nagyra értékel? Istennel való találkozás igazi ráadást tartogat. Azt remélhetjük, hogy az a sok jó és szép, amibe már itt is belekóstolhattunk, milyen kevésnek bizonyul majd Urunk végtelen örömében.