Látszat és valóság: Janka Ferenc atya elmélkedése az évk?zi 31. vasárnapra
A szavak és a tettek, a látszat és a valóság feszültségének világába vezet be bennünket a farizeusokat és az írástudókat bíráló jézusi tanítás. A Mester finom megkülönböztetéssel arra int, hogy ?tartsatok meg mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek ?ket, mert bár tanítják a Törvényt, de tetté nem váltják”.
A szavak és a tettek különbségér?l eszünkbe juthat a két fiúról szóló példabeszéd, akiket apjuk arra kért, hogy menjenek ki a sz?l?be (Mt 21,28-32). Egyikük szavai és magatartása között sem volt összhang. Nyilvánvaló, hogy a tetteivel engedelmesked? fiú teljesítette atyja akaratát. A példázat folytatásában azonban megdöbbent?, hogy Jézus, a János hatására megtér? vámosokról és utcan?kr?l azt állítja, hogy ?k megel?zik a mennyek országában a magukat igaznak vél? írástudókat és véneket. Míg tehát a b?nbánat a leglátványosabb erkölcstelenségeket is orvosolhatja, addig a hamis magabiztosság és a téves önelégültség a megtérés és az Istennel való eleven kapcsolat kialakításának legalattomosabb akadálya.
Bármekkora legyen is a tanítás és az életvitel közötti ellentét, Jézus éleslátása nem téveszti szem el?l az igazság objektív érvényességének és kötelez? erejének fontosságát. Noha szükségesnek tartja a tanító és a tanítás közötti összhangot, mégis tudja, hogy vannak igazságok, amelyek függetlenek az azokat pillanatnyilag képvisel?k erkölcsi min?ségét?l. Köznapi módon ezt fejezi ki az a mondás is, miszerint ?ha egy számtantanár iszik, attól még kétszer kett? négy”. A vallási törvény igazsága sem veszti érvényét a törvény szellemét nem hitelesen él?k gyarlóságai vagy b?nei miatt.
Ma azonban gyakran azzal szembesülünk, amit Julien Benda ?La trahison des clercs”(1927) cím? m?ve nyomán ?az írástudók árulásának” nevezünk. A francia író és filozófus m?vének szószerinti fordítása ?A klerikusok árulása” lenne. A klerikusok alatt persze nem csak egyházi személyeket ért, hanem értelmiségeiket, tudósokat és m?vészeket. A Benda írásának címét leleménnyel fordító Babits, a m?vel párbeszédet folytatva, 1928-ban így összegzi az értelmiség árulását.
?A világ azel?tt is a nyers er? útjain járt: de tudatában volt annak, hogy ez nem az erkölcs útja. Papjai és írástudói – noha maguk sem mindig éltek aszerint – állandóan és egyértelm?leg hirdettek egy érdekeken és er?n felül álló s azoktól független erkölcsöt. A mi korunk írástudói távol vannak ett?l az egyértelm?ségt?l. A mai tudós úgy tudja, hogy az erkölcsöt posztuláló ész másodlagos az ösztönökkel szemben; s irodalmunk az ösztönök korlátlan és szabad kiélését hirdeti.”[1]
Közel száz év elteltével – a bibliai példázathoz kapcsolódva – immár olyan emberekkel találkozunk, akik nyíltan mondanak nemet és büszkén szegülnek szembe Isten akaratával, az Atya kérésével. S?t, olyan csoportok követeléseir?l is értesülünk, amelyek az életfelfogásukat helytelenít? isteni törvényeknek még az említését is, vagy ennek okán az egész Bibliát be akarják tiltani...
A mi feladatunk – ebben az összefüggésben sem más, mint amire Jézus meghívta övéit. A tanítás és az életvitel összhangjának megélésére való elszánt törekvés. Ez alapján remélünk pozitív választ arra a jézusi kérdésére, hogy ?mikor eljön az Emberfia, vajon talál-e még hitet a földön?” (Lk 18,8).
Az igaz beszéd és hiteles életstílus követelménye után Jézus a látszat és a valóság közötti szakadék veszélyére hívja fel a figyelmet. ?Minden tettükben az vezeti ?ket, hogy az emberek el?tt felt?njenek”. Jézus hallatlan éleslátással diagnosztizálja bukott emberségünk felt?nés és elismerés utáni vágyát. A tudomány, a m?vészet és a sport világában is el?fordul a plágium, a hamisítás és a dopping. A gazdasági élet er?tereiben sem minden az, aminek látszik. A politika és a média világában pedig különösen éberen kell figyelni arra, hogy meg tudjuk különböztetni a hiteles embereket a szélhámosoktól, az igazságot pedig a csábító küls?be csomagolt hazugságtól. De a vallási képmutatás minden csalás között a legsúlyosabb. Ezért is mondja Jézus, hogy ?Jaj nektek írástudók és képmutató farizeusok... mert súlyosabb ítélet vár rátok!”(Mt 23,14).
Korunk mediatizált világában különösen is kísért a látszat és a valóság hasadásának lehet?sége. Azzal is, hogy a különböz? közösségi felületeken mások életében csak a jót, a szépet és a sikereset látjuk és szomorúan gondoljuk azt, hogy csak nekünk vannak nehézségeink és bajaink. Ráadásul olykor még jobb képet is szeretnénk magunkról közvetíteni és ebben a hivalkodó színjátékban egymástól, meg magunktól is még jobban elidegenedünk.
Az egyház november 4-én ünnepli Borromei Szent Károlyt. IV. Pius pápa unokaöccse arisztokrata családi kapcsolatai révén lesz bíboros és milánói érsek. Rajongva szeretett bátyja halála révén tér meg és szentelik pappá, majd püspökké. Szent élettel, fokozatosan n? bele abba a szerepbe, ami örökség gyanánt az ölébe hullott.
Állapotbéli kötelességeink ösztönözzenek bennünket is arra, hogy ne látszani akarjunk valakinek, akik valójában nem vagyunk, hanem hogy azzá váljunk, akivé Isten szeretetébe és irgalmába kapaszkodva lehetünk.
[1] Babits Mihály: Az írástudók árulása, 1928 2023.10.31.
